Lehetséges, hogy csak a korabeli szlavóniaiak humorizáltak erről, de könnyen elképzelhető, hiszen a 18. századi útileírások gyakran említik, hogy Dél-Pannóniában a lakosság csak a szilvásairól viselt gondot igen körültekintetően. Rendszeresen trágyázza, metszi és védi a fagytól, mindezt azért, hogy ősszel bőséges gyümölcsterméssel jutalmazzon. Természetesen nem lekvár és más édesség készült belőle - ez a szokás később honosodott meg -, hanem mámorító, fenséges pálinka.

A pálinkafőzés hagyománya régebben és még ma is az ősz egyik vezérmotívuma a szlavóniai-baranyai vidéken. A pálinkaüst mellett a főtt szilva illatos örvénylésében és a tűztérből vagy rögtönzött bádogkéményen át terjengő füstben megjelenik előtted a síkság lelke. Egy meleg és kiadós párlattól felbuzdulva azonnal megértjük az élet értelmét, éppen úgy, ahogyan a pannóniaiak látják – egy olyan életét, amelynek szépsége az ember és a természet harmóniájából fakad, ahol nem létezik az örökkévalóság illúziója, és nem halasztódik holnapra az apró dolgok élvezete.

Igyekezve ezt a filozófiát a látogatók és az életet jelentő ital (a középkorban az "élet vizének" nevezték) tisztelőinek minél szélesebb köréhez eljuttatni, megyénkben több hazai pálinka- és likőrgyártó is működik. Ismerje meg őket itt!