A TOP 5 TURISZTIKAI ÉLMÉNY SZLAVÓNIA SZÍVÉBEN: Diakováron koccints miseborokkal, kóstold meg Mozart rokonainak pralinéját és élvezd a mesebeli lipicai bált.
Diakovár az egyetlen város Horvátországban, amely akár két angol királynő, két pápa és Mozart családtagjainak látogatásával is büszkélkedhet. 1239-ben említik először, így 785 éves írott történelem áll mögötte, amely a 111 méteres tengerszint feletti magasságban, a szláv síkság közepén íródott, és a mai 23 000 lakos örökli ezt a történelmet. A számos látnivaló közül, az 5 legjobb turisztikai élményt választottuk.

1. Székesegyház – "a legszebb Konstantinápolyig"
Navigáció nem szükséges - minden irányból a Szent Péter-székesegyház két 84 m magas harangtornya megfigyelhető és mutatja az utat. Építője, Strossmayer püspök 1866-ban szakszerűen a legláthatóbb helyre helyezte, a Monarchia peremén fekvő kisvárosban. Így ma is akármelyik irányból érkezel a városba, a székesegyház tornyai navigálnak. 16 évig épült, és Horvátország legnagyobb temploma. János pápa XXIII. 1927-ben, amikor Roncalli bíborosként Diakováron járt, kijelentette hogy a székesegyház "a legszebb Velencétől Konstantinápolyig", amiről 2003-ban II. János Pál is meg volt győződve. Nem kell belépőt fizetni a templomba, amely a román és a gótika keveréke, monumentalitása lélegzetelállítóan hagyja az embert. Néhány méterrel odébb a Főegyházmegye modern, vallási tartalmú tárgyakat árusító helyiséggel rendelkezik. Az Érseki Udvar impozáns egyemeletes épület, tulajdonképpen egy 18. századi, késő barokk stílusú kastély és a székesegyház mellett helyezkedik el. Alatta egy régi borospince található, ahol a Diakovári-Eszéki Főegyházmegye miséi és egyéb kiváló minőségű borai találhatók, valamint eladópultok és gazdag borüzletek találhatók.
Egy lépésnyire az Udvartól van Strossmayer Parkja, ahol szeptemberben a Diakovári kézműves sörfesztiválon ünneplik a kézműves sörkészítés művészetét, amelyhez természetesen kötetlen, laza légkör társul. A székesegyház, az udvar és a park a szemináriummal és az uradalmakkal veszi körül a központi teret, amely a régi sétányra kapcsolódik.

2. Ménesbirtok – arisztokrácia sörénnyel
De menjünk vissza a térre, és menjünk le a Gupčevo utcán, amely a templomtól a lipicai ménesbirtokig vezet, ahol a Diakovári és a Lipiki állami ménesbirtok található. Az 1506-ban alapított Európa egyik legrégebbi ménesbirtoka, a 19. század elején lipicai lovakat tenyésztettek itt. Ez a sörényes arisztokrácia tette híressé Diakovárt a világban a lovassportok, díjlovaglás, genetikai tenyészanyag révén. Két helyen működik - a ménes és az Ivandvor birtokon, amelyek ma is az ivándvori kezdetek hitelességét 1912-től kínálják. Van egy kanca- és csikó anyaállomány, a mének pedig a ménesbirtokon vannak. Itt egy zárt lovarda is található, ajándékbolttal és a csarnokra néző kávézóval, ahol egy évtizede zajlik a lipicai karácsonyi bál. A ménesbirtokon 170 ló van, 2023-ban 18 000 látogató kereste fel. Még 1972-ben II. Erzsébet angol királynő gyönyörködött benne, 2016-ban pedig Cornwall akkori hercegnéje, most Kamilla hitvese.

3. Diakovári Hímzés Fesztivál – szabadtéri színpad
A lipicai lovak nélkülözhetetlen részei a Diakovári Hímzés Fesztiválnak is, amely hazánk legnagyobb hagyományőrző megnyilvánulása. 1967 óta június végén és július elején szabadtéri színpaddá varázsolja a várost. Diakováron, különösen az ünnepi felvonulásra, több tucat folklórcsoport érkezik a világ minden sarkáról. A tamburicák mellett, a hagyományos sokác ételek illatai vonnzák a látogatókat, kiválasztják a legszebb népviseletet, lakodalmi kocsik vonulnak végig a város központjában, koncerteket, kiállításokat, irodalmi találkozókat tartanak... A Diakovári Hímzés Feszitvál maradjon az emlékezetben a kézzel készített diakovári kerámiáról, egyéb kézműves termékekről, gasztronómiáról... Diakováron és környékén jelenleg 528 ágy 61 szálláshelyen található. Minden ízlésnek és pénztárcának megfelelő: szálloda, apartmanok, panziók, nyaralók, szobák, úszómedencékkel és egyéb kényelmi szolgáltatásokkal.

4. Borvidék - a szőlőtőkétől a kóstolóteremig
A vidéki területeken egyre több szálláshely található, amelyek a gyönyörű természetben elmerülve sík és dombos, erdős Szlavóniát egyaránt kínálják Dilje és Krndija lejtőin. A Boroviki-tó nyugalma is itt helyezkedik el, ahol a helyi étteremben felfrissülésre, pihenésre, nyáron pedig a hajómaratonra (Kup Borovik) szurkolhatsz, sporthorgászként pedig horgot vethetsz. Diakovár a megfelelő választás, ha vadász vagy – Mačkovac és más vadászterületek vadászturisztikai célpontok, amelyek több luxus vadászházban biztosítanak szállást. A diakovári borvidéken, mindezt megkoronázza a Trnava és Mandićevac borvidékről származó, kiváló minőségű borcseppek változatossága, és mindkét helyen van pincészet. Graševina, traminac, chardonnay, cabernet sauvignon - ez a borvidék választékának része, amelyet számos borász, szőlész és pincemester dolgos keze hozta létre. E hagyomány alapján a fiatal generáció borászati és gasztronómiai kínálattal nyit családi gazdálkodásokat, kóstolótermeket és egyéb létesítményeket. A bortörténetet a Zlatarevac és Mandićevac borutak is elmesélik, ezeket népszerűsíti a diakovári borvidék borospincéinek Nyitott Ajtók Napjai, amelyekből nemcsak kiváló minőségű bor készül, hanem gasztronómia meg kiváló koncertek is, mindez a Trnava Bonavita keretein belül.
Ez a bortörténet nem nélkülözheti a diakovári püspököket, akik először Trnava-ban, majd Mandićevacon telepítettek szőlőt. Strossmayer 1870-ben borospincét épített Trnava-ban, a Főegyházmegye pedig ezekre az alapokra épített pincészetet. Ma a diakovári mise chardonnay és különösen a traminac a legértékesebb (szlavón) borok közé tartozik. A főegyházmegyei szőlőültetvények 30 hektáron terülnek el, és 150-180 ezer liter kizárólag prémium borokat termelnek - Traminac, Graševina, Chardonnay és Cabernet Sauvignon. Mindent a Főegyházmegye "Misna vina" (Miseborok) cége kezel, kizárólag kiváló minőségű borok előállítására, amelyeket Trnavaból és Mandićevacból hoznak vissza a székesegyházba, annak Diakovár központjában lévő borospincéjébe.

5. Ljelják (Királynők) - Pünkösdi látogatás
Az 1806 és 1826 között ott élő Mozart sógora és sógornője, feleségének nővére és férje - Sofija és J. P. Jakob Haibel, a zeneszerző rányomta bélyegét erre a városra. Antun Mandić püspök meghívására érkezett Diakovárra, és karnagynak nevezték ki, ahol 16 misét komponált, ennek leghitelesebb tanúságaként pedig Sofia diakovári levelét tartják Mozart utolsó napjairól. Mozart diakovári családjának élete és tevékenysége Haibel pralinéjának és Szófia szívének készítésébe is belekerült, ezért miseborokkal koccintása előtt, egy kis édességet illik kóstolni. A Hailbel pralinát az Antun Horvat Szakközépiskola tervezte a szakács szakmák tanulóival és tanáraival együttműködve.
Az édes falatkák, folytasd az UNESCO által 2009-ben elismert hagyományokkal rendelkező Diakovár régió túráját Gorjaniban, a Királynők (ljelják) Tavaszi Felvonulásán, amely Pünkösdkor (május-június) kerül megrendezésre. Az emberiség immateriális és kulturális javak kategóriába lettek sorolva. A török kori helyi legenda szerint a török hódítók elfogták a falu összes férfiát, a falubeli asszonyok pedig színes ruhákba öltöztek, férfisapkát tettek a fejükre, sarlót, kaszát vettek a kezükbe, és zajosan rohantak a török tábor elé. Az oszmánok megijedtek tőlük, mert azt hitték, hogy szellemek, elmenekültek, a nők pedig kiszabadították a falu férfiait. Első pillantásra csodálkozni fogsz a ljelja egyedi ruháján , dekorációinak, testtartásának, énekének és táncának eredetiségén. Bárhol megjelennek, tiszteletet és csodálatot adnak a királynőknek - ljeljáknak.